Helyi termék Akadémia 2010

Helyi termék Akadémia 2010

Nyári Egyetem 2011

Nyári Egyetem 2011

“Szomszédolás” Kárpátalján

“Szomszédolás” Kárpátalján

Tisztelt Olvasó!

Amennyiben ezt az oldalt olvassa, szinte biztosra vehető, hogy érdeklődik az Észak-magyarországi Régió, a regionális kutatások, vagy éppen mindkettő iránt. Közhasznú szervezetként működő alapítványunk azt a feladatot vállalta fel, hogy ösztönözze, segítse és szervezze az ország gazdasági és társadalmi szempontból egyik legproblémásabb, ugyanakkor földrajzi és kulturális értékekben leggazdagabb régiójában a régióval, annak kistérségeivel és településeivel foglalkozó tudományos kutatásokat. Magunk is vállalunk kutatásszervezési munkákat, melyek során a régióban működő kutatói műhelyeket összefogva interdiszciplináris megközelítésben tudunk a régió fejlődését megalapozó döntések megalapozásához hozzájárulni. Ugyanakkor mások ilyen irányú tevékenységéhez, eredményei népszerűsítéséhez is szívesen nyújtunk szakmai, lehetőségeink szerint anyagi segítséget.

Hálásak vagyunk a kutatások, a könyvek kiadása, a közép- és felsőfokú szakmai és régióismereti versenyek támogatásához kapott adományokért. Munkánkat az említett kutatói hálózaton túl gazdag szakirodalmi bázis, jól felszerelt iroda és egy fő alkalmazott segíti. (Tevékenységeinkről bővebben a vonatkozó menüpontban olvashat.) Szívesen látunk minden olyan ötletet, mely segíti fő céljaink megvalósítását és várjuk a hálózathoz csatlakozni kívánó kutatók, doktoranduszok, szakdolgozók jelentkezését.

Lehet, hogy éppen Ön lesz az új partnerünk? A kérdés eldöntéséhez olvassa át honlapunk tartalmát, vagy keressen bennünket személyesen.

Tisztelettel,
Dr. Gál András
Kuratóriumi Elnök